A táskarádiós
Winter Diána. Egyedi, hangzatos név, könnyű megjegyezni. Sokan ismernek, de mégis felteszem a kérdést ki is vagy te?
A nevemet hallva a legtöbb embernek a rádiós hang jut az eszébe. Mivel 2005 óta kisebb nagyobb kihagyásokkal – gyermekeim születése okán – nap, mint nap szólok a Székesfehérváron élőkhöz.
– Úgy tudom, hogy több rádiónál is dolgoztál már és speaker-ként is sok munka van mögötted.
Igen, a Fehérvár rádiónál kezdtem, ahol főiskolásként gyakornokoskodtam korábban. Majd a Vörösmarty Rádiónál vezettem műsorokat és jelenleg a jövő rádiósait oktatom a Lánczos Kornél Gimnáziumban működő kis közösségi rádióban. A Táska rádióban nemcsak műsorvezetőként, de mentorként is tevékenykedem, amit nagyon élvezek. Az évek során nagyon sok helyszínen vezettem műsort és sok rendezvény házigazdája lehettem. Több emlékezetes rendezvényen konferáltam. Az egyik kedvencem volt például a Városi Szilveszter Székesfehérvár Belvárosában. Mivel imádom a Karácsonyt a Szilvesztert és a várost ahová születtem és élek, nagyon megtisztelő volt, hogy engem kértek fel erre a feladatra.
– A rádiózás volt az álmod mindig is? Tudatosan építetted a karriered?
Igazából azt gondolom, hogy a hivatásom talált meg engem. Azt tudtam csak, hogy olyan munkát szeretnék végezni, ahol emberekkel foglalkozhatok, és ahol örülnek, ha beszélek. A Tóparti Gimnáziumban érettségiztem, ahol a német nyelvet speciális osztályban tanultam, így ez is egy szerelem lett. Innen a Kodolányi János Főiskolára mentem, ami ma már Egyetem. Itt kommunikáció és német nyelvtanár szakokon diplomáztam. És bár a PR szakirányon végeztem lehetőségem volt megtanulni többek között a rádiózás alapjait is. Kikerültem a nagybetűs életbe és marketingesként dolgoztam egy autókereskedésnél, ahol a cég reklámjait én mondtam fel a Fehérvár rádiós csapat unszolására. Majd a rádióban készítettek velem egy próbafelvételt és a sors úgy hozta, hogy lehetőségem nyílt a reggeli műsorba társ műsorvezetőként dolgozni. Innentől kezdve nem volt megállás a családalapításig. A gyermekeim születésekor volt egy kis szünet a munkában, de alapvetően mindig a mikrofon közelében maradtam. Tudatos tervezés nem volt, inkább csak mentem azon az úton, ami kínálkozott és nem éreztem görcsösnek, erőltetettnek vagy idegennek. Szerettem és a mai napig szeretem a munkám. Mindig újabb kihívásokkal, feladatokkal állok szembe, aminek nagyon örülök, mert folyamatosan fejlődhetek. Most már sokkal tudatosabban dolgozom. Hiszen tudom mekkora hatalma és ereje van a kommunikációnak. Nem mindegy kinek, mit és hogyan mondunk. Az információ manapság az egyik legfontosabb dolog. Részese lenni az információ átadásának pedig egy felelősségteljes és fontos küldetés. Miközben tanítom a felnövekvő generációt, én is sokat tanulok tőlük. Különleges tulajdonságom talán az, hogy gyorsan alkalmazkodom a helyzetekhez és egyesek szerint könnyen szót értek mindenkivel. Vagy, ahogy a barátaim mondják, én folyamatosan tudok beszélni, talán csak alvás közben nem jár a szám. Nem tudom, mert alszom.
– Amikor nem dolgozol, mivel foglalkozol szívesen szabadidődben?
Három gyerekes anyaként adott a program. Sokat mozgunk, biciklizünk, rollerezünk. Székesfehérvár kertvárosi részében élünk, és nagyon sok lehetőségünk van kikapcsolódni. Imádunk korzózni a belvárosban is, igazi lokálpatrióták vagyunk. Legutóbb fotóztam a gyerekeket a kedvenc lépcsőutcámban, amikor egy férfi odalépett, hogy szívesen lefotóz minket, ha szeretnénk. A beszélgetés közben kiderült azt hitte, hogy turisták vagyunk.
-Mit szeretnél elérni az életedben?
Nehéz kérdés. Mindenki szeretne valami maradandót alkotni, nyomot hagyni maga után. Azt hiszem, hogy számomra az okoz örömöt, ha látom a rádiósaink és diákjaink fejlődését és sikereit. És már vannak jó páran, akik elindultak az életben és kaptam tőlük visszajelzést, hogy köszönik a segítséget. Jó érzés részese lenni egy ilyen fejlődési folyamatnak.
Másrészt továbbra is szeretném hallatni a hangomat. Időközönként a hallgatók, vagy egy-egy rendezvény résztvevői visszajelzéseiből azt érzem, hogy adok nekik valamit, amitől hacsak egy pár órára is, de vidámabb, szebb, vagy csak elgondolkodtató lesz a napjuk.
Szerintem a rádiózás egy küldetés, aminek sosincs vége. Mert mindig van mit közölni, mindig van kinek közölni és mindig van fül, aki kíváncsi és örül ha szólnak hozzá.
